A perifériás verőérszűkületről

Az utóbbi években a perifériás verőérbetegség, köznapi nevén az alsó végtagi érszűkület több szempontból is az orvosi közvélemény érdeklődésének középpontjába került.

Egyrészt számos felmérés igazolta, hogy sok embert érintő megbetegedésről van szó, hiszen a népesség kb. 4–6 százalékában fordul elő. Fontos hangsúlyozni, hogy a betegség gyakorisága jelentős mértékben nő a kor előrehaladtával vagy egyidejű egyéb kockázati tényező jelenlétében. Gyakorisága a 70 évnél idősebb korosztályban elérheti akár a 20 százalékot is, ami különösen fontossá teszi a kérdést az ún. öregedő társadalmakban, amilyen hazánk is. Más adatok arra hívják fel a figyelmet, hogy az érelmeszesedés egyidejűleg fennálló egyéb kockázati tényezője esetén is ugrásszerűen nő a gyakorisága. Így például hazai adatok azt igazolták, hogy magasvérnyomás-betegségben szenvedők között kb. 14 százalékban fordul elő.

A másik fontos felismerése az utóbbi évek kutatásának az volt, hogy igazolódott, az érszűkület fontos előrejelzője lehet olyan súlyos szív- és agyi érbetegségeknek, amelyek közvetlenül veszélyeztetik a beteg életét. Ennek oka abban rejlik, hogy akárcsak az alsó végtagi verőérbetegség, a koszorúér-betegség és az agyi ereket érintő érszűkület is az érelmeszesedés egyik formája, és a különböző érterületek betegsége gyakran jelentkezik egyidejűleg. Ez azt jelenti, hogy érszűkületes betegeknek sokkal nagyobb az esélyük, hogy koszorúér-betegségben vagy az agyat ellátó erek érszűkületében szenvedjenek, e betegségek minden következményével.

Az érelmeszesedés kockázati tényezői a betegség megjelenési formájától és súlyosságától függetlenül lényegében azonosak.

Hagyományos kockázati tényezőnek tekinthető az idős kor, a férfi nem, a kaukázusi rassz, a dohányzás, a kóros zsíranyagcsere-állapot, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, bizonyos, idült gyulladásra utaló laboratóriumi eltérések, a krónikus veseelégtelenség egyidejű fennállása.

A dohányzás és az érelmeszesedés kapcsolatának felismerése mintegy 100 évre tekint vissza, és úgy tűnik, hogy az alsó végtagi verőerek esetében a legjelentősebb mértékű a kapcsolat. A dohányzók közt 3-4-szer gyakoribb a perifériás verőérbetegség, és átlagosan 10 évvel korábban jelentkeznek a tünetek, mint a nem dohányzók között. A dohányzás abbahagyása egyértelműen lassítja a betegség romlását.

A másik fontos kockázati tényező a kóros zsíranyagcsere-állapot, mely korszerű, koleszterincsökkentő kezeléssel jól kézben tartható. Klinikai vizsgálatok alapján egyértelmű, hogy az érszűkület romlása vérzsírcsökkentő kezeléssel lelassítható, sőt egyes adatok szerint javulás következhet be az alsó végtagi keringésben.

Becslések szerint a cukorbetegek kb. 15 százalékában alakul ki alsó végtagi fekély vagy üszkösödés, mely közvetlenül veszélyezteti a végtagot. Ma a nagy alsó végtagi amputációk leggyakoribb oka a cukorbetegség okozta érelmeszesedés. Hazánkban évente 6500–8000 amputáció történik.

Nehezíti az alsó végtagi verőérszűkület felismerését, hogy a betegek nagy százalékában nem okoz tüneteket. Pedig az időben történő felismerés alapvetően fontos annak érdekében, hogy megfelelő kezelést lehessen beállítani a súlyos szövődmények elkerülése érdekében. Ezért a különböző orvosi ajánlások hangsúlyozzák a veszélyeztetett betegcsoportok (idősek, egyértelmű kockázati tényezőkkel rendelkezők) szűrését. Erre egyszerű, gyors, nem fájdalmas módszer, a boka-kar vérnyomásmérés ad lehetőséget, melyet hazánkban számos családorvosi rendelőben, illetve a belgyógyászati angiológiai, valamint érsebészeti szakrendeléseken rutinszerűen végeznek. Meghatározása természetesen feltétlenül indokolt alsó végtagi panaszok (járáskor jelentkező fájdalom vagy esetleg nem gyógyuló fekély) esetén. Az eredmény alapján eldönthető, hogy milyen további vizsgálatok szükségesek.

Dr. Járai Zoltán

A Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati klinikáján dolgozik. Habilitált egyetemi docens, angiológus, kardiológus, a Magyar Hypertonia Társaság Főtitkára.

Forrás: diabetes.hu