A hárommillió nyugdíjas országa
A magyarok több mint harminc százaléka részesül nyugdíjban vagy valamilyen járulékban - tavaly óta 0,8 százalékkal kevesebben vannak, de 5,8 százalékkal több pénzt kapnak. Közben egyre szélesebbre nyílik az olló a nyugdíjasok rétegei között. A néhány tízezer forintból élő kisnyugdíjasok mellett egyre több a magas nyugdíjjal rendelkező is. Ez gyökeres változásokat hozhat a korosztály megítélésben. .
Kati néni 90 éves múlt. Két férjet temetett el, gyereke nem született. Havi nyolcvanezer forintból él, nem dolgozott sokáig, mert második férjét otthon kellett ápolnia. Naponta egyszer meleg ételt kap az önkormányzattól, néha hideg élelmiszercsomagot is. Ezeket házhoz viszik. Ez nagy segítség, mert már nemigen tud utcára menni. Rosszul lát, elfelejt dolgokat, sokféle betegséggel küzd. A kutyáin kívül más "hobbira" több mint harminc éve, nyugdíjba vonulása óta nem költ.
Kétmillió, hatvan évnél idosebb ember él az országban, de nem tudni pontosan, közülük hány a rászoruló. Kati nénihez hasonlóan kétszázötvenezren vesznek igénybe valamilyen szociális szolgáltatást. Közülük 80 ezren élnek saját vagy bérelt otthonukban, alacsony nyugdíjuk miatt mégis segítségre szorulva. A többiek valamilyen intézményben élnek.
Egymillió-hétszázötvenezer 60 éven felüli viszont nem kér támogatást. Vannak köztük olyanok, akik nem is ismerik a lehetoségeiket, vannak, akik nem akarnak élni velük, és vannak, akiknek erre nincs szükségük. Ilyen Péter is, aki Kati nénihez hasonlóan nyugdíjas ugyan, de harminc évvel fiatalabb, a nyugdíja pedig háromszor anynyi. Kiterjedt baráti köre van. Úszik, teniszezik, horgászni jár. Komolyabb egészségi panasza nincs. Azt mondja, csak a nyugdíjba vonulása utáni első néhány hónap viselte meg lelkileg, azóta inkább élvezi ezt az állapotot.
- Lassan az idoskorba lép az úgynevezett "baby boom" generáció, amely a 60-as, 70-es években szocializálódott. Ők voltak az egyenjogúság, a szexuális szabadság, a zöld kérdés élharcosai, akik az idősek megítélésén is változtatni fognak - állítja Törőcsik Mária közgazdász. Ez a csoport iskolázott, jó érdekérvényesítő, aktív fogyasztó. A trendkutató 10-15 százalékra becsüli az arányukat az idősek között. A legelesettebbek is az idősek közül kerülnek ki. Ők elsősorban nők, özvegyek, kis településeken élnek, nagyon kevés nyugdíjból.
Az olló egyre szélesebbre nyílik a nyugdíjas rétegek között. A kutató szerint ugyanis lassan nem csak a vagyonnal, magas nyugdíjjal rendelkezők, hanem a tokejövedelemmel bírók közül is sokan időskorba lépnek. "Még a kisnyugdíjasoknak is hasznos lehet, mert ezáltal a róluk kialakított kép is változik. Egyre általánosabb lesz az a vélemény, hogy nem kell senkit lesajnálni csak azért, mert idős."
A kutató szerint a cégek nálunk még mindig nem szeretnek kifejezetten a nyugdíjasoknak hirdetni egy-egy terméket, mert azt hiszik, ezzel rosszat tesznek az adott márkának. Lassan azonban ez a tendencia is változni látszik: megjelentek az "50 pluszos" generációt célzó reklámok és nem csak a gyógyszer- vagy életjáradék-piacon.
A mai idősek jobb szellemi és fizikai állapotban vannak, mint sok évtizeddel korábban a hasonló korúak. Székács Béla, geriáter-belgyógyász profeszszor szerint ma sokkal nagyobb esélyek nyílnak az egészség - legalább részleges - megőrzésére idosebb korban is. Igaz, korántsem akkorák, mint Nyugat-Európában. - Az ottani geriátriai szakma a 70. évtől minősíti igazán "időskornak" azt az életszakaszt, amit mi hagyományosan a 65. évtől származtatunk - teszi hozzá. Székács az időskori szellemi állapot javulását elsősorban a környezet ingergazdagságával magyarázza: az öszszetettebb kihívások, a fokozott szellemi aktivitás lassítja az agy öregedési folyamatát.
Azt azonban a professzor is kiemeli, hogy a kedvező tendenciák nem egységesen érvényesülnek. - Aki anyagi biztonságban él, könnyebben megorzi testi-szellemi egészségét, lehetosége van arra, hogy nyugdíjazása után "újraalkossa magát", új célokat, hobbikat, esetleg társaságot találjon - hangsúlyozza. Szerinte őket elkerülheti a feleslegesség érzése, a nyugdíjba vonulást nem követi a bioritmusuk felborulása vagy lelki válság. Azoknak viszont, akiket az elmagányosodás mellett a szociális kilátástalanság is szorongat, rendszerint sokkal kisebb esélyük van biológiailag megfelelő életminoség biztosítására.
A nyolcvanéves kor felettiek nagyobb részénél már felgyorsul a szellemi és testi hanyatlás, beszűkül az önellátó képesség. Ebben a korban - legalábbis Magyarországon -, ha nincs családi védőháló, akkor tömeges jelenség, hogy az idősek intézményi ellátásra szorulnak. - Nyolcvan év felett még jobban szétnyílik az életminőségben is érvényesülő biológiai olló Kelet- és Nyugat-Európa között - magyarázza. Szerinte a különbség csak tudatos, korai egészségvédelemmel csökkenthető.
forrás NÉPSZABADSÁG ONLINE

Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás sem
Hozzászólások
|
Hol a normális vérnyomás felső határa? |
Az alváshiány magas vérnyomást okozhat |
|
A magas vérnyomás új okát fedezték fel |
Örökölhető a magas vérnyomás |
|
Koffeinmentes kávé is csökkenti a diabétesz kockázatát |
A joghurt segít a cukorbaj elkerülésében |

Napi hírek